Augusztus elején 4 napos hosszúhétvége volt, ugyanis csütörtökön véget ért a ramadan (minden muzulmán végre jóllakott így képtelenek voltak dolgozni), pénteken pedig Szingapúr megalapítását ünnepelték. Namármost én Mateusztól rendszeresen megkapom, hogy mi magyarok mennyire nacionalisták vagyunk, de ami itt ment, szerintem simán leköröz minden augusztus 20át.
Már július közepén megjelentek a piros fehér zászlók az ablakokban, én naivan azt hittem, biztos valami választás lesz. De nem, ezek 4 héttel az ünnepség előtt már rákészültek, a környező hoteleket, szigeteket lefoglalták 3 hónapra előre, így nekünk esélyünk sem maradt, így Mateusz egyezséget kötött a főnökével, hogy ő inkább ezeken a napokon otthonról dolgozna, cserébe most, azaz következő héten venné ki azt a két napot.
Így azon a csütörtökön elmehettünk a Mcritchie reservoirba. Nekikészülésnek Mateusz betetette velem a gyékényt, frizbit, labdát, hogy majd piknikezünk, de előbb eszünk valamit az állítólagos tök jó étteremben. Ők Maxival mivel majd éhen haltak, bekaptak egy nutellát egy kis kenyérrel, majd elindultunk. Mire megérkeztünk, az eső pont elkezdett szemerkélni,a park pedig kicsit sem az a piknikezős park volt, inkább egy nagy tó a dzsungel közepén. A fiúk -nutellával eltelve- ugrották az étterem programot ( hiába pedzegettem, hogy én azért tudnék enni) helyette kinéztek a térképen egy falombok között kifeszített parkszerűséget, hogy az milyen jó, oda menjünk. Hiába mondtam, hogy azért az 7 kmre van a térkép alapján, de mi az nekünk, menni kellett. Ne legyek ilyen negatív... Két párhuzamos út futott a tó körül: az egyik a dzsungelben, a másik közvetlenül a tó partján. Megint hiába mondtam, hogy a tó mellett kideszkázott vonalon talán egyszerűbb a babakocsival, le lettem szavazva, hogy ne rontsam már el a fun-t, hogy még sosem voltunk esőerdőben. Kicsit azért kivolt a tököm is a nagy kalandvágyukkal, hogy a dzsungel közepén szitáló esőben étlen szomjan, a legújabb szandikámban( merthogy elvileg piknikezünk) tocsoghattam mindenféle sárban és majomürülékben csak azért, hogy elmehessenek ők ketten fára mászni, míg én majd Lilivel álldogálhatok az esőben és várhatom őket.
De hál istennek az a 7 km mégiscsak hosszúnak bizonyult, mert nem volt nálunk víz és Maxi 2 km után majd szomjanhalt (és ezt kamaszoknál nagyon komolyan kell venni ;)), így mikor elérkeztünk egy 40 fokos sziklás emelkedőhöz, inkább visszafordultunk, és vègre a tavi úton mentünk, ami sokkal izgibb volt- egy rakat majommal, teknőssel, hallal futottunk össze, nem is beszélve a látványról, aminek következtében még Maxi is elfelejtette, hogy épp halálán volt.
A következő hetekben bejártuk a várost: elmentünk a Universal Studioba, ami olyan, mint Disneyland, elmentünk a világ állítólag legnagyobb akváriumába, felmentünk a Marina Bay Sands tetején a kilátóba, elmentünk éjszakai szafarizni, nappali állatkertezni, szabadulós játékra (amit mellesleg helyi magyarok vezettek be itt), megnéztük Little Indiát vasárnap (ami nagyon durva, mert az az egyetlen szabadnapjuk a kis pandzsiknak és olyankor az összes ott lődörög az utcákon-de csak a férfiak, a nők persze otthon, Mateusz barátja elvitt minket Chinatownba eredeti kínai étterembe, ahol Lili is kipróbálta a békahusit. (próbáltam volna fórumokon rákeresni, hogy mennyi idős kortól adható, de nem volt ilyen fórum, szóval büszkén jelentem, hogy szerintem az én lányom a legfiatalabb magyar, aki békahúst evett :D és ízlett neki-mint úgy általában bármi, ami a szájába kerül :D)
Plusz Maxi 3madik hétvégéjén elmentünk Bintanba, ami Indonézia legközelebbi szigete, magyarul a legközelebbi tengerpart, ahova levonul egész Szingapúr. Ennek köszönhetően az árak is szingapúri dollárban vannak kiírva. Mi csak a resort területén mászkáltunk 4 napig- ami bőven elég volt, ugyanis vagy 10 hotel-apartmanegyüttes volt rajta, mindegyikhez külön étterem, külön programok tartoztak. A fiúk elmentek búvárkodni, bowlingoztunk, összehaverkodtunk a helyi séffel, aki el volt ájulva Lilitől, hogy mennyit eszik, és aki fekete volt, szóval akárhányszor odajött hozzánk a reggelinél a nagy magas szakácssapkájával Lili megbabonázva bámulta hosszú percekig. :)
A többi napokon meg itthon lógtam a gyerekekkel, SuperMariot játszottam Maxi nagy örömére, aki akárhányszor a kezembe vettem a nintendot hirtelen mellém penderült és elkezdett magyarázni, hogy hova kéne ugranom és mit csinálni, és addig ajánlgatta, hogy ő ezt meg tudja csinálni ezt a pályát és segít nekem, amíg végül odaadtam neki, és persze nála ragadt, mondván, hogy ő segít nekem :D
A francia barátnőmmel is sokat lógtunk, aminek Maxi nem igazán örült. A nagy össznépi buborékfújó francia anyuka találkozó azért engem is sokkolt. Általában eddig nagyon ügyesen találtam mindig valami kifogást, amikor Patricia elhivott magával ilyen mamatalálkozókra, mert igazából kb a hideg kiráz tőlük, de ez most péntek délután volt a botanikus kertben (vagyis 10 perc sétányira), szóval a szokásos kifogásaim, hogy túl messze van, vagy túl korán van stb sajnos nem voltak elég jók, így elmentünk. Először még csak 5en voltunk így anyukák gyerkőcökkel, ami még olyan emészthető mennyiség volt, de amikor elkezdtek gyűlni és a végén lettünk kb 30an, és mindenki franciául beszél, és megérkezik egy új csaj és egyből lerobban a másik mellé és bamm elindul az ismerkedés, és ha a kisgyerek éhes, akkor ott az ázsiai park közepén előveszi a cicit és nekiáll szoptatni, nem törődve az ázsiai emberekkel körbe,akik még a medencepartra is szégyellnek kimenni. Magyarul elégg fura volt..De ilyet is láttunk.
Meg ingyen fagyi tesztelésen is voltunk, ahol még fizettek is nekünk a véleményünkért. :) Szóval nem volt unatkozás.
Mielőtt Maxi itt volt úgy éreztem, hogy totál le vagyok terhelve Lilivel, de most, hogy 5 hétig két gyerkőcöm volt, és ez most hirtelen visszaesett egyre úgy érzem, hogy enyém a világ és időmilliomos vagyok. (ami azért annyira nem igaz :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése